HTML

IndaFotó képek

Olvasók

16.
június

Felháborodások

hanna  |  2 komment
Tegnap megérkeztünk a Balatonról. Míg drága Ferencem itthon a mosógéppel hadakozott, mi lementünk a Plusba vásárolni zsömlét meg ilyesmit. Az van, hogy itt nálunk a pluszban az összes eladó kicsit retard. De egyébként nincs gáz, van egy-két normális, abbl egy paraszt, marad mondjuk kettő olyan emberibb darab. Node van egy, aki igazi fogyi. Ugye az oké, hogy foglalkoztatás, de még két nap után rákapott az erre dívó vérbunkó modorra is. És persze mindig elbasz valamit, és áll a sor, de szerinte ez a vásárlók hibája, és ezt ki is mondja. Tegnap sem volt ez másképp, ki más tehetne arról, ha a termékre nem tettek kódot, igaz-e? De hol vagyunk mi még a kasszától, és a néptől (konkrétan osztrák, német), aki csak kurjant, ha négynél többen állnak egy sorban, hogy bitte noch eine kasse, és szalad a kasszához az eladó. Állunk, álldigálunk, és egyszer csak pénztárt készülnek nyitni. Mennék oda, babakocsival, de a megettem álló ötvenes asszonyság tele bevásárlókocsival elém vág. Benne sok ital, nyilván szomjas. Lea is, ezt hangos nyöszörgéssel, kiabálással jelzi is már úgy negyed órája. Kicsit ideges vagyok. A másik pénztáros szépen beolvassa az ötezer cuccot, amit a csaj venne - csak venne, mert a pénze nem elég. Akkor most ezen morfondírozik, és amikor mondom, hogy kifizetem, csak hadd menjünk már, megésrtődik. Meg ő, aki elévág egy babakocsiban nyöszörgő, láthatóan három dolgot vásároló másiknak tele kocsival. Hát ilyenkor előjön belőlem az ezegyilyenországozás, pedig nem szoktam.

Ezt csak az übereli, amikor a Népfürdő utcai lépcső tetején a harmincas nő, akit megkértem, hogy ugyan segítsen levinni a kocsit, felháborodott nemmel válaszolt.

Még szerencse, hogy Lea nagyon megbízható a nem elmenésben, konkrétan érzi, hogy ha valamit, akkor azt halálosan komolyan gondolom, hogy ha neki valahol meg kell állni, és én eltávolodok, akkor nem moccanhat, amíg vissza nem érek. Így aztán szépen megvár a lépcsőaljakon, amíg lehurcolom a kocsit. És még csak egyszer öltünk meg majdnem egy kilencvenes nőt, aki azt hitte, hogy azt a gyönyörű kislányt otthagyták, és egyszer háborítottunk fel egy nőt, aki ugyan nem segített, de azon kiakadt, hogy lenn hagyom egyedül a gyereket, és egyszer oktatott ki egy (jó karban levő negyvenes) banya, aki elém állt kéregetni a lépcső alján, hogy majdnem orra buktam benne kocsival a kezemben, hogy segítséget kéne kérnem, mert ez veszélyes. És körülbelül ennyiszer fordult elő, hogy valaki megállt, és azt mondta, hogy vigyázok a gyerekre, amíg lemegy. Persze többször, hogy segítettek, de azért elég kevésszer összegészében.

Vannak más kerekes dolgok is, úgy is mint bicikli. A minap megint véremet vették az ominózus rendelőben. Biciklivel érkeztem, és gondoltam, betolom, mert a kora hajnali óra miatt elfelejtettem kulcsot hozni a zárhoz. Azonban még kérésemet eldadogni sem volt időm, már harsogva ordította a biztonsági őr, hogy ez egy közintézmény, ahova tilos bevinni, és most rögtön vigyem hátra és hogy képzelem. El tudjátok képzelni, amikor az öreg nénik sajnálgatják a biciklist, hogy hogy beszélnek vele? Azért az kemény.

De már edzett voltam, hiszen előző nap ügyet intéztem a mondott eszköz társaságában. Gondoltam, ahol nincs tároló, sem fa vagy oszlop a közelben, oda ugye beviszem. De nem lehet. Mert az van, hogy tilos, mert mindenkit zavar. Nagy üres, kongó csarnokokban, kihalt boltokban, amelyek elfelejtettek egy párezres tárolót odabaszni az ajtó elé.

Ezután már csak mulatni lehetett azon, hogy elkerekezvén a Nyugati MÁV nemzetközi jegyirodába, ott jól látható kiírás fogadott, miszerint ők az eurót nem fogadják el, viszont a forintot 255ér váltják. Ez a 242-es euróhéten volt. Vajh mennyit kaszál a MÁV egy ilyen csekélységen egy hónapban? Nem baj, amúgy sem vettem jegyet, mert nem adták ki a Sparschiene kiegészítőtt, mondván, hogy nem lehet. Még szerencse, hogy az Erzsébet téri irodában meg igen. Fő az egyértelműség. Bár az árfolyamerősödésre tekintettel ott már 260nal váltották értékes forintjaimat.

Akkor most szabad-e mondani, hogy ezegyilyenország?

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://leababa.blog.hu/api/trackback/id/tr38524017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paramami 2008.06.18. 22:17:26

Nekünk van egy kb. egy kilós babakocsink, azt fél kézzel le tudom úgy cipelni, hogy közben Blanka kezét fogom a másik oldalon. Ha senkit nem tudok megkérni, hogy vigye le, akkor így lebotorkálunk. Életünk egyik legjobb vétele volt, használtan lőttük egy börzén kétezerért, hát annak minden fillérjét már rég megszolgálta! Ilyen kicsi kocsit azóta se láttam. Azzal voltunk egyébként Nálatok is, ha még emlékszel! Egyébként még ezt a bazi könnyű babakocsit is alig tudom néha lecipeltetni valakivel, pedig azért úgy könnyebb lemenni, ha valaki leviszi. Blankát viszont nem lehet sehol otthagyni, sajnos még a járáskorszaka kezdetén elrontottam, folyton kergetőztünk, azóta ha nem vagyunk egymás mellett, akkor mindig fogócskázni akar, és bár mostanában nagyon próbálom vele megértetni, hogy utcán ilyet nem játszunk, egyelőre nem megy...

Egyébként nekem a németeknél is volt nagyon rossz élményem boltban, rájuk voltam sokáig kiakadva, szerintem ott sincs igazi vevőszolgálati kultúra. Én olyan beírós fajta vagyok, szilárdan hiszem, hogy ha azt akarjuk, hogy valaha is megközelítsük a szerintem szenzációs USA-beli kiszolgálási színvonalat (egyebekben nem vagyok egy USA-fan, de ez letagadhatatlanul nagyon szuper ott), akkor igenis minden egyes alkalommal szóvá kell tenni, ha nem úgy bánnak velünk, ahogy kéne - rajtunk is múlik.

Múltkor a Mária bababoltban (amit szívből utálok, egyszer már elhatároztam, hogy soha többet nem megyek oda, aztán most mégis elmentem, na újra csak erősödött bennem az ellenszenv) kerültem szópárbajba a pénztáros csajjal, aki undorító pofákat vágott az előttem vásárló vevőre, mert egy 3200-as cikkért ötezressel akart fizetni! Micsoda pofátlanság! Mondtam neki, hogy bocs, de vevővel így nem illik bánni, egyébként pedig az ő hibájuk, hogy nincs elég váltópénzük, nyilván van tapasztalatuk, hogy mennyi kellene, tessék annyit rendelni, ne a vevőre morogni, ha nem hoz kiszámolva annyi pénzt, amennyi majd kell neki. Szokásos duma: ez ugyan nem az ő hibája, hanem a vezetőségé - erre megkérdeztem, hogy mégis, kinek a dolga a vezetőség felé jelezni a problémákat? Szóljon, van szája, hogy kedves főnök, több kp.-t kell rendelni. Erre azt mondta, hogy ő nem mondott a vevőnek hangosan semmit, csak gondolt. Erre én mondtam, hogy ne haragudjon, de az arcára volt írva, hogy mit gondolt. Erre jött azzal a szöveggel, hogy nagyon kell pisilnie és éhes is, és elege van. Erre már csak azt tudtam mondani, hogy nagyon sajnálom, de mindannyiunknak megvan a magunk baja (az előttem álló csaj, akire morgott, konkrétan nagy hassal, kb. a 40. hétben, egy üvöltő kétévessel állt sorban, a sor ugye nem haladt, mert ugye a csaj nem tudott visszaadni, a gyerek egyre hisztisebb lett, neki biztos sokkal könnyebb volt ám, mint a pénztárosnak), mégsem egymáson vezetjük le a feszültséget. A végén velem már nem mert pimaszkodni, pedig nekem is ötezresem volt. Elment, megoldotta a problémát. Nem tudom, hosszú távon használnak-e az ilyenek, de szerintem akkor is muszáj szólni, nem lehet lenyelni mindig az ilyeneket!

hanna 2008.06.19. 06:56:52

Igaziból én az osztrákoknál tapasztaltam ezt, de azért igen, ott se olyan zökkenőmentes mindig, de azért szintekkel jobb.
Viszont én nem bírok szólni valahogy, pedig igazad van szerintem is. Az anyám mindig, mindenhol szól, és mindig lebasszák a kedves eladók, hogy mit akadékoskodik, és mindig veszekedés lesz, és azt utálom.
De a Máriában extraextra durvák tényleg, annyira parasztok, nekem is csak rossz tapasztalataim vannak.
Pláne ez a váltópénz dolog, hát ez teljesen vicces, mert akkor adjon vissza többet, szerintem még szabály is van erre, hogy ha ebből van a szívás, akkor azt a bolt állja.
Szerintem egyébként minél többen csinálják, annál inkább használ.