HTML

IndaFotó képek

Olvasók

Az emberek egy része azt hiszi, hogy a gyerekeket el lehet rontani és meg lehet javítani. Én viszont már tudom, hogy a gyerekekre bármilyen módon gyorsan, direkt eredményt elérve hatni szinte lehetetlen.
Ilyen dolog például a rosszevőt körülvevő mítosz. Hogy folyton csokival tömik, mindig ötfélét raknak elé, vagy épp ellenkezőleg, kényszerítik stb.
Pedig olyan ez, mint amikor azt mondják, hogy a tévé hiperaktívvá tesz. Dehogy. Csak a nem hiperes szülők el sem tudják képzelni, hogy mennyire, de mennyire durva egy hipergyerekkel együttélni, és hogy bizony a szerencsétlen szülők gyakrabban leteszik a gyereket a tévé elé, mert legalább öt percig ül akkor. Persze egy hiperes adottság fejlődésére hat, ahogy a környezet reagál rá, de a hiperséget nagyon megváltoztatni nem lehet, legfeljebb alkalmazkodni hozzá. És várni, hogy kinőjje.

Ilyen a rosszevőség is. Ott van például Lea. Nem az a tipikus, csontbőr rossz evő, inkább az érdektelen, vagy fegyelmezetlen evő. Azt lehetne hinni, hogy el lett baszva. Pedig dehogy.
Mindenki észreveszi, hogy milyen cuki, csepp, cseresznye, pusziszája van. Igen, az van neki. Meg nincs túl sok álla. Ezért szörnyen beesett az alsó ajka kiskorába, és kínszenvedés volt belepréselni a cicit. A kis száj további hátránya, hogy nem tudta rendesen kitátani, előnye, hogy nem tudott úgy ordítani sem, mint más csecsemők.

Majd következett a kanálmerénylet. Mindig mélységes irigységgel figyelem a gyerekeket, akik meglátják a kaját, izgalomba jönnek, tátogatják a szájukat, mint egy kismadár, és betolnak, úgy hat-héthónaposan két barackot vagy másfél deci pépet.

Lea soha, soha nem nyitja ki a száját, hogy egyen. Nem is tett ilyet soha. Mindig bele kellett tolni a kanalat kicsit.

Lea hamar rájött, hogy a legegyszerűbb és legkényelmesebb táplálkozás a szopás, és a kanáldolog annak az ellensége. Onnantól nem hagyta, hogy ilyet játszunk. Mikor olyan egyéves volt, jó napnak számított, ha evett egy fél almát meg valami kis kenyeret.

A harmadik befolyásolhatatlan alaptényező pedig a pépes ételek gyűlölete volt. Node ugye fog nélkül nehéz rágni. De még foggal is irtózatosan lassú egy darabig. Egy kisgyereket, asszem úgy másfél éves korig hatékonyan csak puha cuccal lehetett etetni. Tejpép, tejberizs, fincsi kaják? Smafu! Zöldpaprika, uborka nyersen, ropiropiropi. Ez egyrészt leszűkíti a lehetséges táplálékok körét meglehetősen, másrészt meglassítja az étkezést.

Akkor ehhez vegyünk még két tényezőt: a gyermek nem képes egy percet a seggén maradni, pláne, ha még enni is kéne. Nem az van, hogy hozzászoktattam, hogy evés közben játszunk, meg mesélünk. Csak másképp nem megy. Azok, akik saját ügyességüknek, jó nevelésüknek tudják be, hogy ha a gyerek már nem figyel az ételre, akkor nem adnak neki többet, akik azt mondják, hogy ebből lesz a tévé előtt evő felnőtt, nyilván nem rendelkeznek valódi tapasztalatokkal a rosszevő gyerekről, aki soha nem figyel, és akit nem lehet azzal megzsarolni, hogy akkor vége az evésnek, mert erre vár, mert kurvára nem érdekli az evés.

Utolsó tényező: a motivációhiány. Nem érdekli, mást akar, és ezért meg sem kóstol kajákat, csak nagy ritkán. A repertoár szinte nem bővíthető. Vszont könnyen szűkül.

Összetevők: fizikai-biológiai alap, negatív attitűd a szituációhoz (szájba cucc, ülés), az evéshez (érdektelen).

Eredmény: napi négyszeri feszült és elkeseredett közelharc, mely időnként korlátozatlan  mindenféle evésbe, időnként meg  kétoldali hisztériába csap át. Az elkeseredés konstans, mert  annyira irracionális, hogy egy ennyire egyszerű, automatikus dolog legyen ennyire nehéz és kiszámíthatatlan.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://leababa.blog.hu/api/trackback/id/tr42524002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luca 2008.06.16. 22:55:29

Hfff... én is ezt az idegesítő szájhozemelő mozdulatsort ismétlem naponta négymilliószor. A másik kezemben egy képeskönyvet szorongatva. És nem megy. Az apja szerint persze elrontottunk valamit... de mindennel így van ez szerinte ami kicsit döcögősebben megy.

luca 2008.06.16. 22:56:59

kicsit kevesebb szerintét is írhattam volna... de legalább nyomatékosítottam a szembehelyezkedést. :)