HTML

IndaFotó képek

Olvasók

Mostantól azok a posztok, amiket a Lea ír, lea néven futnak majd. Amelyeket én, azok a saját nevemen.

Lea mostanában megint jelenetezik este: másfél óra az altatás. Elég rövid szopi - hamar elfogy, kicsi hiszti a cici után, de azon nem alszik már el, menekülési kísérlet, majd akár egy órán át is beszélget velem, de ha kimennék, kétségbeesetten üvölt. Noha kicsit kiakaszt, hogy semmit nem tudok este csinálni, mert mosogatórongyként bújok elő kilenc-fél tízkor a hálóból, de tagadhatatlanul cuki, ahogy Lea teljes szókincsének bevetésével elmeséli nekem, hogy mi mindent látott az nap. Áldom, hogy találkoztam a Babajelekkel, mert tényleg hihetetlen kommunikációs igény van benne már a szavak előtt.



Először is elmondja, hogy hol a szemem, szám, orrom, fülem, sőt, tegnap óta a fejem is. (Tedd le a fejed szépen a párnára! Erre ütögeti a fejét és eldől, persze rögtön felül megint.) Majd kitartóan hosszan mutogat az ajtóra, azt mondja, hogy ott, mama (a papája is mama, néha lassan papa), pápá (jó éjszakát, elmentünk aludni). Kinéz az ablak felé, és elmondja, hogy vumm, vumm, meg liheg kicsit, néhény ty-öt is köp: ezek az utcán látott dolgok. Esetenként cica. Ha báboztunk (gyakorlatilag folyton), akkor elmondja, hogy ott, brekkbrekk, tátog: ezek a béka és hal bábok. Minde zöld kicsi béka nála.

A teknősök etetését is elmondja: csetteg, ez a teknős, és azt mondja, hogy ma, ma, ami a hamm, hamm. Kicsit énekel néha, ez két finom hangocska, tá magasan, majd tá mélyen, ezt váltogatja. Ráfekszik a fejemre, ha a nagyágyban vagyunk, átölel, puszit ad, majd folytatja. Ha nincs dolgom, akkor inkáb szórakoztat, de azért egy idő utén kimennék. Sajnos nem fogadja el az apját, ha ő jön be helyettem, ordít, mint a fába szorul féreg. Tegnap kipróbáltuk, a lázam miatt, de tíz perc után bejöttem, mert már nem kapott levegőt a sírástól. Beletelt pár percbe, mire megnyugodott, hozzám bújt, össze-vissza puszilta a fejemet örömében. Kicsit furdalt a lélek, de akkor is azt gondolom, rá kéne jönnie, hogy az apjával, akinek sikoltozva örül, amikor az hazaér a munkából, a nyakába ugrik, a neve hallatán vigyorog, pontosan ugyanolyan biztonságban van este, mint ha velem van, és hogy nem tűnök el örökre. Lehet, hogy nem fog menni, cask ha túl vagyunk a másfél éven, ami állítólag határ a szeparációs szorongásban.

Új feature Lea kis repertoárjában a fürdés: ebben is az apját imitálja. Megfogja a zuhanyt, kicsit mozgatja (nem jön belőle a víz), kéri a szappant, bekeni a hasát körbe körbe, elkeni a kezén-karján a cuccot. Nagy elánnal vizet fröcsköl a fejére. Végül kinyújtja a kezét és kéri a törölközőjét, hogy akkurátusan kitörölje a szeméből a vizet. Mindent rögtön leutánoz: ez sajnos a csipsz és csokievésre is igaz, ebből volt egy pár toporzékolós hiszti, és többször kértem a zuram, hogy ne egyen ilyesmit, amíg Lea ébren van.

A hiszti-korszak egyébként is elkezdődött: toporzékolás, rögtön akarom azt, nehezebb elterelni a figyelmét. Többnyire ignorálom, de ha már tizennégy hónaposan ekkora az akarata, én meg nem vagyok egy nyugodt alkat, akkor nem tudom mi lesz a jövőben. Remélem, a kiabálsáon és esetenkénti akrmegszorításon soha nem jutunk messzebbre, de szeretném, ha ezekből is sokkal kevesebb léenne. Különösen azért, mert tudom közben, hogy hol zavar egy-egy viselkedés, hol nem: Lea nem is érti, hogy mi a bajom éppen, hiszen ő nem érti, hogyha ötször körbe kell rohannom utána a cipővel a lakásban, miközben ő vigyorog, az miért más, mint a szokásos fogócskánk. Ilyenkor értetlenüól sír, és az olyan rossz érzés.

Az akaratosság valószínűleg együtt jár a koncentráltabb játékokkal, az érdeklődés mélyülésével. Kedvenc terepe a homokozó, ami ebben a hideg, nedves időben kicsit rizikós, de bízok a pelenka szigetelő erejében. Már meg tudja tölteni a lapátjával a kis halacskát homokkal - nem is gondolná az ember, hogy milyen jól koordinált mozgás szükséges ehhez, és mennyire sok elemből áll. (Egyenesen tartani a lapátot, beletalálni a delfinbe stb.)

Még beillesztem az új képeket, A két piros szoknyás, ez a címük. A Millenárison készültek, egy elszabotált táncház után, amikor Pozsi is elkísért minket.

Még több kép itt.

Címkék: fotó apa alvás millenáris hiszti képességek

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://leababa.blog.hu/api/trackback/id/tr61249705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pumatex 2007.12.02. 21:50:31

Szegény Hanna, nem irigyellek. De nyugi, kinövi. :D
A képek tündériek. Már alig várom, hogy Pannával is lehessen így játszani, bújócskát, meg mindent. De most még a megszokott sincs, mert épp fogzik. Úgyhogy átérzem a hisztit - nálunk ezt a fogjövetel okozta sikítós, fájdalmas zokogás helyettesíti. Annyiból rosszabb, hogy tudom, hogy fáj neki és érdemben nem tudok segíteni.
Egyébként ha szerencsés vagy, gyorsan túlesik - legalábbis az elsőn. :D Nekem állítólag több is volt... :(

levendul 2007.12.09. 21:52:08

én nagyon nehezen viseltem ezeket a maratoni estéket az elsővel

most meg úgy intézem, hogy a délutáni alváskor mindig odabújok a kicsihez
kivéve persze hétvégén, mert akkor apáé a kiváltság :)

esténként is melléfekszem néha, bár az nem a legjobb, mert akkor beájulok, és mire előtámolygok a gyerekszobából apjuk már rég alszik

ez komoly, hogy minden kommentnél külön be kell jelentkezni? vagy csak béna vagyok?

panka 2007.12.14. 08:28:52

Hanna, te még csak-csak szorgoskodsz amott, de Lea, végtelen bánatomra nagyon passzív lett az utóbbi időben. Pedig nagyon szeretem, ahogy a világot látja, roppant szórakoztató. Lécci, lécci!

Pumatex 2007.12.17. 09:16:40

Leácska, mesélj nekünk az elmúlt két hetedről! Már nagyon hiányolunk, bizony!